összeállította:
2001
A Pozsony megyei Csibák eredetét valószínűleg még a 12. századi
Nagyabonyban kell keresnünk. Itt telepít le ugyanis uralkodásának ideje alatt III. István (1162-1172) néhány
Csehországból jött vendéget és vezet be a pozsonyi vár szabad jobbágyai
sorába. Ezek utódai 1236. november 7- én, név szerint: Chyba, Ibur, Heym,
Az Sid,
Pocus, Karachun, Ilerus, Sath, Hugel, Nolch, Ivanus, Clemen,
ősök Scegun és Omodias IV. Béla
királytól (1235-1270) szabadságaik megerősíté-
sét nyerik.[1]
A Nagy Iván által közölt Jaka, Marczel, Máté, Csyba, Bug, András, János
és Musga felabonyi lakosok ezeknek lehettek a leszármazottai.
Ők 1299- ben III. András királytól (1290 – 1301) nemesi szabadságot
nyertek az említett Fel- vagy Nagyabonyra szóló birtokjoggal együtt.[2]
A Csiba nemzetség így a megye legrégebbi kuriális nemessége közé
sorolható.[3]
A nagyabonyi Csibák az 1236- ban felbukkanó Chybát tartották ősapjuknak.
Nagyabonyi Csiba Ernő, a Dunán Inneni Kerületi Bírói Tábla iktatója,
Pozsony Megye Bírói Táblájának ülnöke 1820- ban a következőképpen
vezette le származását:
Ernő, aki Károly fia, ki
Ferenc fia, ki Péter fia, ki János fia, ki István fia, ki Balázs fia, ki Albert
fia, ki Benedek fia, ki Bartal fia, ki Miklós fia, ki János fia, ki Péter fia,
ki másik János fia, ki szintén Péter fia, ki Chybától származik, kinek
ősei stb., Csehországból jöttek Magyarországra felsorolván ezután az
általunk már ismertetett
nagyabonyi szabadságokra vonatkozó tényeket.[4]
Az említettek közül az Ernőtől vissza-
Az 1673. évben Cziba Mihály és
János (az előbb említett István fia?) 25, illetve 50 dénárnyi taksa
fizetésére köteleztetik. 1724- ben Csiba
Ádámot találjuk beírva 2 forint 20 dénárral.[6] Az 1755- ös nemesi származásvizsgálat
alkalmával nagyabonyi Csiba Ernő, a Magyar Királyi Helytartótanács
tanácsosa, ifj. Csiba János, Moson Vármegye alispánja, ifj. Csiba Mihály,
Pozsony Vármegye szolgabírája, továbbá: Csiba György, Gábor, Ferenc, ifj. Ferenc,
id. Mihály, id. János és Csiba Péter leszármazottjai: Sándor, Pál és Sámuel
nagyabonyi ősjussukra hivatkozva bizonyították nemességüket.[7]
Ezt a megye szervei feltétel nélkül elfogadták. Ugyanebben az évben
Nagyabonyi származásra hivatkoznak Nagymagyaron Csiba Józsefnek Pál, Antal és Gáspár fiai, továbbá Tallóson
Csiba Andrásnak Imre, László, János és András fiai is. Származásuk szintén el lett ismerve.
Az III. Károly[8]
és lánya, Mária Terézia (1740 – 1780) uralkodásának idején
inveszti-
jelentős mértékben
megszaporodtak a magyarországi vármegyék szervei
gációk által felsőbb, általában
a Magyar Királyi Helytartótanács utasítására vég-
zett nemesi származások
felülvizsgálatai. A gyakori ellenőrzések a nemesi státus jogával
csalások, hamisítások által történő visszaéléseket voltak hivatottak
kiszűrni. A helyi vizsgálatokat: tanúk kihallgatását, oklevelek
vizsgálatát a szolgabírók és ezek esküdteik végezték. A bemutatott
bizonyságlevelek, adománylevelek, címereslevelek, és a származásokat
bizonyító tanúvallomások alapján az
egyes vármegyék főügyészei mondták ki a végső szót.
A fellebezések a Magyar Királyi Helytartótanácshoz voltak benyújtva.
III. Károly 1735- ben a nemesi származások elismerésének kritériumai
tárgyában rendeletet adott ki. Ennek első, illetve hatodik pontja szerint
mindenki, akinek elődei egy adott helységben ősidőktől
fogva laknak és nemesi szabadságban élnek, vagy ebben a helységben adományozott
birtokkal, ennek részével bírnak, és ezt adománylevéllel, vagy
bizonyságlevéllel illetve tanúkkal bizonyítani tudják, kétségtelen nemesekké
ismerhetők el.[9] A felvázoltak
értelmében nyilvánvaló, hogy az egyes, származási helyükről más helységbe,
de főként más vármegyék területére elszármazott nemeseknek ajánlatos volt
személyüket és származásukat igazoló bizonylatot beszerezniük. Ezért ezek hogy
kiváltságaikat zavartalanul élvezhessék, illetve nemességüket az őket
befogadó vármegye közgyűlésén kihirdethessék, ún. nemesi bizonyítvány
kiadatása végett kérvénnyel folyamodtak azokhoz a vármegyékhez,
melyekből származtak. Kérésükre a honos vármegye szervei vizsgálatot
indítottak egyrészt saját levéltárukban kutatva a kérvényező
ősei - azok jogai iránt, másrészt a származási helyszínen keresve fel
tanúkat. Az ügyintézések adminisztrációjának folyamám jeletős
mennyiségű iratanyag termelődött. Ezek “Acta Nobilitaria”- nemesi
iratok címszó alatt a vármegyék levéltáraiba kerültek. Mivel jelen
tanulmányunkat elsősorban a Csiba – családbelieknek ilyen jellgű
iratanyagára alapozzuk, nyilvánvaló hogy azokat a család-ágakat tudtuk
genealógiailag nyomon követni, amelyek képviselőinek szükségük támadt
származásuk bizonyítására. Az iratcsomó esetünkben főként a tejfalusi Csibákról tartalmaz adatokat,
így velük kívánunk most a legtöbbet foglalkozni:[10]
tejfalusi le a nagyabonyi ágról. Erről vall
a magukat Tejfaluról származtató Csiba
Csibák Mihály és
János csécsénypatonyi lakosok 1808-ban kelt, nemesi bizonyítvány
kiadatása végett Pozsony Vármegyéhez
intézett kérvénye: “...a Nemes Vármegye közönséges Jedző könyve
bizonysága szerént már régenten a Nagy – Abonyi Csiba familiának, meg Ezer
négy Századokban Tejfaluba szakadott ágával magunkat öszve kapcsoltuk...”
Bár a megye hatóságai ezt az érvelést nem tartották elegendő
bizonyítéknak és kérvényüket elvetették, úgy látszik, hogy a tejfalusi
Csiba – gyökerekre történő hivatkozás megfelelő leszármazás
felmutatása mellett pozitív befolyással lett volna kérvényük elbírálására.
Hogy a nagyabonyi ágról történt leszakadás mikor és milyen formában
ment végbe, kutatásunk jelenlegi állapota szerint nem tudjuk pontosan
megmondani. Feltételezésünk szerint
jóval a 17. század előtt kellett hogy megtörténjen, hiszen ebben
a században a Csibák Tejfalun már birtokrészeket (portiókat) bírnak.
Ez szerint már több generáció óta jelen kellett hogy legyenek ebben
a helységben. Pozsony Vármegye 18. századi invesztigációs
jegyzőkönyvei szerint valamennyi, származását Tejfaluról eredeztető
Csiba – családtag nemesi származását bizonyítandó az 1671-es nemesi
összeíráskor Tejfalun bejegyzett Csiba Mártonra hivatkozik. Ez a Márton az
1650-es nemesi összeírásban még nincs, 1652-esben viszont már fel van tüntetve. [11]
Ez azt jelenti, hogy valószínűleg ekkor válik felnőttkorú
különállóvá. Az utóbb említett összeírásban négy tejfalusi Csiba szerepel: Csiba Gergely, Csiba András, ifj. Csiba
István illetve Csiba János özvegye. Az
általuk fizetendő taksa nagyságából ítélve a falu közepesen vagyonos
- inkább vagyonos rétegéhez tartoztak, hhiszen a túlnyomórészt feltüntetett
75 dénár nagyságú összeggel szemben ifj. István 4, a többiek pedig
fejenként 1 arany fizetésére voltak kötelezve.[12]
Csiba János özvegye tulajdonképpen a már említett Márton édesanyja volt.
Férje halála után 1650 – 1652 között néhai Buchuházy Pál fiához, Pálhoz
ment férjül a közeli Bucsuházára. Keresztnevét, illetve a felvázolt
rokoni kapcsolatokat az 1652 máju 27-én
kelt, Pozsonyi Káptalan előtt végbevitt egyezségből ismerjük.
Ekkor Buchuházy Pál 100 egész birodalmi
tallért vesz kölcsön Magdaléna feleségétől – néhai Chiba János
özvegyétől – és annak első házasságából származó fiától Mártontól.
Ennek fejében ötven évre az említettek rendelkezésére bocsátja hét bucsuházi
szántóföldjét.[13] Az 1650 előtt
elhunyt Csiba Jánosról eddig csak egy biztos adattal rendelkezünk: 1630.
április 6-án, Chukari Benedek tejfalusi birtoka egy részének Caman Péternek és
Györgynek húsz évre szóló zálogbaadásakor Giőri Pál szolgabíró
társaságában vármegyei esküdtként veszi
fel a jegyzőkönyvet.[14]
Az 1650-es összeírásban feltüntetett Csiba András valószínűleg még
1652 előtt elhunyt. Ebben az évben ugyanis már csak felesége, Csiba Andrásné
van feltüntetve. Fiaikkal az 1671-es összeírásban találkozhatunk, nevük: András
és Lukács.[15] Lukács egy kései
leszármazottja kérésére a 18. század második felében származásvizsgálat folyt
Tejfalun. Az ekkor kihallgatott tanúk
szerint Lukácsnak és Andrásnak volt egy Mihály nevű testvére
is. Lukácsnak Tejfalun maradt örökösei közül János fiát, ennek fiát Pált,
illetve unokáját Jánost ismerjük, aki az említett vizsgálat
kérvényezőjével azonos. A tanúk ekkor
még emlékeztek Csiba Mártonra is, azt viszont már nem tudták megmondani,
hogy milyen viszonyban volt az
említettekhez. Hasonlóképp mi sem tudjuk még megitélni, hogy az általunk ismert
legidősebb generáció képviselői: János és András között milyen rokoni
kapcsolatok álltak fenn.
A legidősebb generációnál meg kell említenünk még Csiba
Istvánt, aki az 1650-es összeírásban már nem szerepel, illetve 1653-ban
elhunytként van említve. Ez utóbbi év január 20. napján fiai: ifj. István,
János és József, Rákóczi György erdélyi fejedelem váradi számadójaként elhunyt
Ferenc testvérük vagyonára vonatkozó követelésüknek adnak hangot
a Pozsonyi Káptalan előtt.[16]
Ifj. Csiba István a káptalan 1650 – 1654 közötti jegyzőkönyveinek
gyakori szereplője. Főleg birtokjogi vonatkozású esetek kapcsán
említődik. Még 1650 május 8-án nyolcvan magyar forintért hét holdnyi
termőföldet vásárol Tejfalun Papay Bálinttól. Ekkor említődik
felesége Takácz Anna is.[17]
1652 április 8-án Wésse Judittól, balázsfalvai (de Balasffalwa) Oross Imre
özvegyétől 60 birodalmi tallér ellenében
tíz évre bérbe veszi annak tejfalusi kúriájának egynegyedét.[18]
Ugyanaz év november 1-én néhai Barsony György Barbara nevű lányától -
szintén 10 évre - annak előpatonyi
negyed sessióját veszi bérbe.[19]
Végül 1654 május 13-án sógorától, Takács Ferenctől 65 magyar forintért
megvásárolja a szenci Foglizin nevű szőlőhegyen Takács
István és Gál Erzsébet szomszédságában elterülő szőlőültetvényt.
Itt szerzünk tudomást fiairól: Istvánról, Péterről és Ferencről.[20]
A következőkben visszatérünk Csiba Mártonhoz. Az ő személyéről
egy 1757 január 12- i származásvizsgálat tanúvallomásaiból tudunk meg
legtöbbet. Tóth János lőgérpatonyi 99 esztendős tanú szerint Márton “...eoreg
görbe ember volt és hat felesige volt és
Tejfalurul szakadott Nagy-Léghre Laknyi...fiához...”. Nagy Péter, 57 éves
kisfaludi nemes szerint pedig: (nem emlékezik rá, de) “...eöreg emberektül
is gyakran hallotta, hogy...azon Csiba Mártony öreg száz eött esztendős
volt midőn meg halálozott...”[21] További
vallomásokból azt is megtudhatjuk, hogy Mártont alkata miatt “görbe”
jelzővel illették és hogy Tejfalun “...az Duna felől való soron,
és mint középtáján lakott...” Mártonnak hosszú élete során kötött hat
házasságából minden bizonnyal számos gyermeke született. Mindezek ellenére
forrásaink csak két fiára hívják fel figyelmünket: Mihályra és Ferencre. Talán
éppen azért, mert – részben, vagy teljesen - éppen az ő leszármazottaik
kerültek el Tejfaluról más helységekbe. Így előbb vagy utóbb szükségük
támadt nemesi származásuk bizonyítására.
Mihálynak három fiáról tudunk: II. Mihályról, Andrásról és Mártonról.
Az 1725-ös általános nemesi vizsgálatokkor ( investigatio nobilium) fiaikkal és
unokáikkal tejfalusi Csiba Mártonra hivatkozva bizonyítják nemességüket. Ez
azért is volt fontos, mert II. Mihály fiai ezidőtájt Csécsény- Benke-
illetve Lőgérpatonyban, Andráséi (Ferenc - Péter fiával és József - István
fiával) Bögölypatonyban, Mártonéi pedig
(Ferenc és János) Nagymagyaron és Nagylúcson éltek. II. Mihálynak hat fiát
ismerjük: Ferencet, Istvánt, Andrást, Gergelyt, Ádámot és Jánost.
János 1769 előtt hunyt el,
ekkor ugyanis már “néhai”-ként említik. Hasonló nevű fia – János
Komáromban nősült, majd a Komárom megyei Szőnyön telepedett le.
Az 1769. március 17-i Pozsony megyei közgyűlésen nemesi bizonyítvány
kiadatására kéri a megye rendjeit, amit III. Károly 1735- ös rendeletére
való hivatkozással meg is kap és a megyei nemesek sorába be is
jegyeztetik.[22]
Ádám az 1759-es investigatio alkalmával Csécsénypatonyban él. Két fia
van: Mihály és János.
Gergely fiával, Jánossal együtt benkepatonyi lakos. 1769-ben itt lép fel
tanúként., ekkor ötven éves.
A további testvér András, aki
Ferenc nevű fiával Lőgérpatonyban él.
Istvánnak, aki 1769 előtt huny el két ismert fia marad hátra: István
és Péter, aki az említett évben csécsénypatonyi lakosként tanúskodik harminc
évesen.
Szándékosan hagytuk utoljára a hat testvér közül Ferencet, hiszen
forrásainkból az ő leszármazóit tudjuk a legtovább – egészen a 19.
sz. közepéig – követni. Ferenc 1751- ben a szentmihályfai származású
Lőkös Erzsébettel köt házasságot. Az 1759-es investigatio idején
Csécsénypatonyban lakik. Később átköltözik Benkefára, ahol 1753. február
5-én Gábor fia születik (Ferenc nevű idősebb fia valószínűleg
csécsénypatonyi születésű és ott is éli le életét). Gábor Szentmihályfára házasodik és ott is
telepedik le. Kiss Katalinnal, Horváth Mihály özvegyével 1778. április 27-én
köt házasságot. Három fiát ismerjük: István és Lőrinc ikreket ( szül.
1783. augusztus 11-én) és Imrét (szül. 1789. november 5- én). István nőtlenül
élte le életét. Gróf Pálffy Ferencnél szolgált kasznárként. 1844 – ben
elhunytként említik. Lőrinc nemes Petőcz Juditot vette el feleségül,
fiaik: a szentmihályfai születésű Lőrinc (szül. 1814 április
13-án), János (szül. 1823. február 18-án), József (szül. 1826. október 31-én)
és Dániel (szül. 1831. április 12-én). Végül Imre nemes Csörgey Imre lányát,
Terézt vette el feleségül. Családjával az atyai házban maradt lakni. Szintén
négy fiáról tudunk: Gábor Jánosról (szül. 1813. május 16- án), Lőrinc Gáborról
(szül. 1820. január 13-án), Imréről (szül. 1822. február 28- án) és
Ferencről (szül. 1825. április 19- én). Közülük kettőnek, Lőrinc
Gábornak és Imrének köszönhető, hogy az előbbi leszármazásról
tudomást szereztünk. 1844- ben ugyanis nemesi bizonyítvány kiadatása végett
kérvényt nyújtanak be Pozsony Vármegye hatóságaihoz, melyben a fenti
dolgokat részletesen felvázolják. Ebből kiderül az is, hogy nagyapjuk
Csiba Gábor Kiss Katalinnal kötött házassága után jobbágyhelyen telepedett le,
így az ezen élő leszármazottak nemesi származását illetően két
generáció elteltével már kétségek is felmerülhettek. Ráadásul Imre pozsonyi
tanulmányai végeztével Krassó Vármegyébe költözött, ahol a kérvény
beadásának időpontjában írnoki állást töltött be. Számára egy ilyen
bizonyítvány kiadása még nagyobb jelentőséggel bírt volna.
A bizonyítványt Petőcz Ignácz főügyész által 1844. augusztus
24-én kiadott pozitív bírálat szerint ítélve, minden bizonnyal meg is kapták.
1757-es tanúvallomások szerint Csiba Márton Ferenc
fia Tejfaluról Nagylégre költözött át. Itt született fia, János. Az 1725- ös
nemesi vizsgálatkor mindketten Tejfalun vannak beírva. Ifjabb Jánossal
(valószínüleg János fia) együtt bemutatták a Győri Káptalan 1657
július 3- án kelt, a Csibák nagy –és fölabonyi birtokaira vonatkozó
osztálylevelét. Később János Nagylégről Csécsénypatonyba költözött,
ahol az említett 1757-es vallomások szerint a “...németek lőtték
agyon...”. János fiai (ifj. Jánoson kívül) ugyanebben az évben
a következő helyeken vannak említve: Ádám (fiaival Józseffel és
Imrével) Lőgérpatonyon, Mihály (fiaival Péterrel és Ádámmal) apjánál
Csécsénypatonyban, József szintén otthon lakik, Ferenc pedig (Ignác és Ferenc
fiaival) Püspöki mezőváros lakosa, ahol jegyzői állást tölt be. Ferenc
és József később a Fehér megyei Baracskára kerül el, minek
következtében nemesi bizonyítvány kiadatását kérik. Sajnos ennek csak egy
keltezés nélküli másolata maradt fenn. Keltjének időpontja 1757 utánra
tehető.
elődei bocsájtott, a Sárközy család nemesi iratai
közül származó leszármazási táblázattal. Rájövünk, hogy az ott feltüntetett,
1674 előtt férjhez ment Sárközy
Zsuzsa férje, nagyabonyi Csiba Ferenc
azonos az előbb említett Ferenccel.[23]
Ennek alapján János fia mellé testvérekként bejegyezhetjük még Ádámot,
II.Ferencet, Máriát, Pétert(?). Fennál a kérdés, hogy az általunk
keresett, a jelenleg Ausztráliában élő Charles Tibor Chiba
felmenőinek legtávolabbi ismert őse –
Ferenc nem azonos- e II.
Ferenccel? Ebben az esetben születésének időpontját 1697. november 25-
éről 1682. szeptember 27-ére kellene módosítanunk. Az egésznek egy dolog
vet gátat, hogy az eddig ismert adatok szerint Charles Tibor őse 1763.
március 28-i halálakor 63 évesnek van feltüntetve, így aligha születhetett
1682-ben. Az ebben a formában történő “rákötést” adatainkra csak
akkor tudnánk lehetőségként újra számba venni, ha kiderülne, hogy
nagyabonyi Csiba Ferenc felesége Sárközy Zsuzsa , illetve az 1682-es
születésű Ferenc fiuk még 1697 előtt elhunyt és Ferenc Botlo Zsuzsával
nősült újra. Az utóbbi házasságkötéskor viszont – annak ellenére, hogy
a helyi pap másutt feltüntette az ilyen adatokat – a vőlegény
nincs viduus - ként (özvegyként) feltüntetve.[24]Ráadásul
ez a Ferenc (Botlo Zsuzsa férje) 1743- ban bekövetkezett halálakor 70
évesnek van feltüntetve, ami eleve kizárja az 1682- ben született Ferenc
apjával, vagyis Sárközy Zsuzsa férjével való azonosságának lehetőségét.[25]
Mivel az 1697- ben született
Ferencnek apja Ferenc, aki az 1693.
február 2 –án Botlo Máriával kötött házasságakor “junior”-ként, tehát
ifjabbként van az anyakönyvben feltüntetve,
el tudjuk képzelni, hogy fia
lehetett az 1654- es káptalani jegyzőkönyvben szereplő ifj.
Csiba István Ferenc nevű fiának.[26]
Ebben az esetben a kérdéses ág nem Mártonon keresztül Jánoshoz, hanem ifj.
Istvánon keresztül az 1653 előtt elhunyt Csiba Istvánhoz vezetne.[27]
Ezekre a kérdésekre (anyakönyvek hiányában) talán az említett káptalani
jegyzőkönyvek jövőbeni részletesebb kutatása adhat majd választ.
Nagyabonyiak Említettük
már, hogy az 1725-ös invesztigációkor Tejfalun Csiba kontra Ferenc, István, id. és
ifj. János társaságában a Győri Káptalan 1657- tejfalusiak es nagymadi birtokosztással
kapcsolatos hivatalos oklevelét mutatta
be nemesi
származása bizonyításának céljából.[28]
Ezzel tulajdonképpen a tejfalusi Csibák nagymadi származását akarták
alátámasztani. Az itt felsoroltak közül Ferencről és az egyik Jánosról
bizonyíthatóan tudjuk, hogy használta is a “Nagyabonyi” (“de Nagyabony”)
előnevet. Érvelésüket
a vármegye el is fogadta, viszont még az 1726 decemberi közgyűlésen
Csiba Ernő nagyabonyi lakos megvádolta őket. Állítása szerint
törvénytelenül használják előnevüket, mivel semmi közük nincs
a nagyabonyi Csibákhoz. Szerinte az 1657- es dokumentumot is törvénytelen
úton szerezték be, hogy hamis származásukat igazolják. Ezt ugyanis –
a többi családi okirattal együtt a nagyabonyiak még
a Rákóczi-féle szabadságharc ideje alatt (1703-1711) Csukás Imrére,
a komáromi helyőrség egyik tisztjére bízták, akitől
a tejfalusi Csibák csellel megszereztek néhány okiratot, melyek azóta is
veszve vannak.
A tejfalusiak ez ellen természetesen tiltakoztak. A per
kimenetelét sajnos nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a 18. század folyamán
a tejfalusiak mindvégig használják a “Nagyabonyi” előnevet. Az ügy
viszont családi berkekben tovább élt. Mintegy száz évvel később, 1820- ban
az egyszer már említett Csiba Ernő táblaülnök[29]
szintén törvénytelen előnév-használattal vádolta meg a tejfalusiakat,
sőt azt állította hogy magát a Csiba nevet is csak felvették, mivel
régebben Csibrik néven szerepeltek. Ez ellen a tejfalusi Csiba Adalbert (
nyugalmazott főhadnagy) adta be heves tiltakozását. Nehezményezte, hogy
neki, aki öt testvérével együtt “...számos Franczia Háborúkban vitézkedett...”
és húsz évig főtisztségeket töltött be, ilyen alávaló vádaskodásokkal kell
öregkorára szembenéznie. Követelte, hogy a vármegye közgyűlési
szinten vegye elejét az efféle megynyilvánulásoknak, és állítsa helyre az
ő és családja becsületét.
Nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Még 1771- ben a Cegléden (Pest
m.) élő, nagyabonyi elődöktől származó Csiba Mihály kérésére
származásvizsgálat indult Nagyabonyban és Hodoson. A vallomások szerint
Mihály apja: Csiba István, akit a század huszas éveiben mint öreget
tartottak számon, Abonyból második feleségének, özvegy Karácsonynénak
fundusára költözött Hodosba. Nem sokáig
élvezte viszont hodosi lakását, mivel: “..(14 hét után)...gabona takarásnak
idejekor az maga asztagját rakta, és majd rész szerént be is tétezte volna,
megh csuszamodván lábai alatt az kévék, azokkal eggyütt egyenesen
a szerüre le esett, és azon esésse miatt ednyihány napok után megh is
halálozott...” Mihály Istvánnak Bíró Zsuzsannával kötött első
házasságából származott. 1740 körül költözött Ceglédre. Nemesi
bizonyítványát 1771-ben meg is kapta. Két fiáról tudunk, Mátyásról
(fiai: István és Pál) és Sándorról (fiai: József és János), akik 1800- ban
kérnek nemesi bizonyítványt. Ekkor Mihály már elhunytként van említve.
A nagyabonyiak nevében ez ellen Csiba Károly tiltakozott, tagadva az
említettekkel való atyafiaságot. A per a Magyar Királyi
Helytartótanács elé jutott megvitatásra. Kimenetele ismeretlen számunkra,
annyit tudunk róla, hogy 1820-ban még mindig nem volt lezárva.
Pecsét- Forrásainkban eddig három címeres
Csiba-pecsétlenyomattal találkoztunk.
lenyomatok Ezek közül a legrégebbi az 1726- ban
említett Csiba Imréé, aki a lenyomat
keletkezésének évében
(1736) megyei ügyész volt. A nyolcszögű gyűrűspecsét
lenyomatában késő-gótikus pajzs mezejében jobbra fordult kétfarkú, görbe
karddal hadakozó, természetes ábrázolású oroszlán látszik. A sisakdíszt
koronából kinövő magyar vitéz alkotja, jobbjában görbe kardot, balját csípőjén tartva. Jobb és bal oldalán E. C. (Emericus Csiba)
kezdőbetűk láthatók. A címerképet takarók övezik.[30]
Hasonlóképpen tudnánk leírni Csiba Mihály megyei szolgabíró 1759-
ből származó lenyomatát is – természetesen M. C.
kezdőbetűkkel.[31]
Csiba János 1794- ből való lenyomata a kor divatjának
megfelelően két egybefonódó ovális pajzsból áll. A jobboldali
tartalma megegyezik a felsoroltakkal, ebben az esetben viszont az oroszlán
nem “lebeg” a pajzs mezejében, hanem pázsiton lépdel. A baloldali
pajzs pázsitja fölött egybefonott J. C. iniciálék láthatók.
A sisakdísz ugyanaz.[32]
Rekonstrukciónk során az oroszlán megjelenítésének “pázsitos” formáját
választottuk. A címer szinezését Nagy Ivántól vettük át.[33]
[1] Marsina R.: Codex diplomaticus et epistolaris Slovacae II. (1235-1260), Vydavateľstvo Obzor, Bratislava 1987, 1O -11. o. Lásd az 1.sz.mellékletet.
[2] Nagy I.: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal III. Beimel és Kozma, Pest 1858, 161 - 162.o. Lásd a 2. sz. mellékletet.
[3] Kuriális nemes – egytelkes nemes, melyet adomány útján nyert. Ez különbözteti meg a címeres nemestől (armalista), aki címereslevelével már nem nyer adományt. A középkorban még nem adózik, 1595- től kezdve a címeres nemesekhez hasonlón taksát fizet. (Magyar történelmi fogalomtár (a továbbiakban: MTF I-II) I. – II., Madách Kiadó – Bratislava, 1989)
[4] Lásd a 3. sz. mellékletet.
[5] Pozsonyi Területi Levéltár: Pozsony Vármegye Levéltára (a továbbiakban csak: PTL: Pozsony m.), Bírói iratok A – VI, 247. sz., Lásd az 4.sz. mellékletet.
[6] PTL:– taksális összeírások, 1673, 1724 (Štátny oblastný archív v Bratislave: Župa Bratislavská I. – taxálne súpisy, rok 1673,1724). Lásd a 5-6. sz.mellékletet. Taksális összeírások a vármegyéknek mint a nemesség autonóm szerveinek fenntartására, működtetésére a nemesség által fizetett összeg, a “taksa” nyilvántartására szolgáltak. Általában falvak szerint tartalmazzák a befizető nevét, illetve a taksa összegét, melynek nagysága az illető gazdagságától függően változott. Az 1650-es összeírás a legrégibb legkomplettebb a Pozsony Vármegye Levéltárában fennmaradtak között. (a szerző megjegyzése)
[7] PTL: Pozsony m.- Invesztigációs összeírások (Investigationes), 1755 – Nagyabony. Lásd a 7. sz. mellékletet.
[8] III. Károly: magyar királyként III.-nak, német – római császárként VI.-nak jegyzi a történelem.(1711 – 1740)
[9]PTL: Pozsony m. – Kongregációs iratok, 1735, fasc. 1, num. 6.
[10] A Csiba-dossziéból nyert adatokra jegyzeteinkben külön nem utalunk. A tanulmány genealógiai adatai főként tanúvallomásokon alapulnak, ezért az emberi faktort figyelembe véve tévességük nem zárható ki.
[11] PTL: Pozsony m. - taksális összeírások, 1652 - Tejfalu. Lásd a 8. sz. mellékletet.
[12] Ugyanott, taksális összeírások, 1650 - Tejfalu. Lásd a 9.sz. mellékletet.
[13] Szlovák Nemzeti Levéltár, Pozsonyi Káptalan Hiteleshelye (Slovenský národný archív, Hodnoverné miesto Bratislavská kapitula), jegyzőkönyvek (a továbbiakban SzNL-Pozsonyi Kápt.:jegyzőkönyvek) lelt. sz. 41, 333-335.o. Káptalan (Capitulum – lat.) : Magyarországon a 12. századtól kezdve püspöki székhelyeken (székeskáptalan) vagy gazdag egyházak mellett (társaskáptalan) működő autonóm, saját birtokkal, jogi személyiséggel rendelkező egyházi testületek. Vezetőjük a prépost, tagjaik a kanonokok. Egyházi teendőkön túl hiteleshelyként a mai közjegyzőség fogalmának megfelelő tevékenységet is folytattak. MTF I-II.
[14] PTL: Pozsony m. – (A - VI) 131 sz. (a továbbiakban csak PTL: A - VI). Lásd a 10.sz.mellékletet
[15] Ugyanott, 1671-Tejfalu. Lásd a 11.sz.mellékletet.
[16]SzNL-Pozsonyi Kápt.: jegyzőkönyvek, lelt. sz.: 41., 593.o. Az említett testvérek közül az 1650-es, illetve 1652-es összeírásban István és János , József (Jósa) az 1671-esben szerepel.
[17] Ugyanott, lelt. sz. 40, 625 –626. o
[18] Ugyanott, lelt. sz 41, 531-532. o
[19] Ugyanott, 536 – 537. o
[20] Ugyanott, 1020. o
[21] Márton halálát – 1652 körüli felnőttkorúvá válását figyelembe véve – 1730 körülre feltételezhetjük.
[22] “...ad Catalogum Nobilium Comitatus hujus adscriptum est...” III. Károly: magyar királyként III.-nak, német – római császárként VI.-nak jegyzi a történelem.(1711 – 1740)
[23] Lásd a 12. sz. mellékletet. Sajnos a volt Pozsony Vármegye levéltári anyagában nem találtunk a Sárközy családra vonatkozó nemesi iratokat, így más forrásra ez ügyben nem hivatkozhatunk.
[24] Lásd a 13.sz. mellékletet.
[25] Lásd a 14. sz. mellékletet.
[26] V. ö. az 5. oldalon tárgyaltakkal. A fenti részben jelentős mértékben felhasználtuk a Pozsonyi Területi Levéltár által Charles Tibor Chiba kérvénye alapján végzett, általa rendelkezésünkre bocsájtott genealógiai kutatás eredményeit is.
[27] A tárgyalt okok végett Charles Tibor Chiba felmenőit a mellékelt táblázatba csak elméletileg , generációk szerint helyezzük be az általunk kikutatott adatok közé, szervesen egyetlen ágra sem kötjük rá.
[28] V.ö. a 8. oldalon tárgyaltakkal.
[29] Lásd a 2. oldalt.
[30] PTL: Pozsony m., Gazdasági iratok (Daňové písomnosti) 22. doboz. Lásd a hátsó borító belsején I.sz. alatt.
[31] Ugyanott, Nemesi iratok (nobilitaria) – Cherko család. Lásd ugyanott II. sz. alatt.
[32] Ugyanott, Árvay család. Lásd ugyanott III. sz.alatt.
[33] Lásd a 2. sz. mellékletet.